Hírek

2022. augusztus 30. kedd
A 2022-23. évad első fele rekord előadásszámot produkált a megrendelt több mint 40 meselőadással. A jobboldali előadásnaptárban megtekinthetőek a megvalósuló meseelőadások helyszínei és időpontjai. KÖSZÖNJÜK A MÁR 13. ÉVE
2022. augusztus 30. kedd
Társulatunk sikerrel vett részt a tavaszi Lázár Ervin programban amely során két tankerületben mintegy 34 előadás alkalmával több mint 5000 gyermek láthatta a CSIPKERÓZSIKA című mese előadásunkat. Az új évadban azonban már
2021. november 21. vasárnap
Társulatunk elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúrális Államtitkársága által kiírt LÁZÁR ERVIN pályázatot. Két tankerület is táncszínházunkat , illetve CSIPKERÓZSIKA előadásunkat választotta, ennek
2020. június 18. csütörtök
Társulatunk próbával ünnepelte a karanténból való szabadulás első napját. Megtehettük, hiszen ezen a napon már a próbatermünk is megnyílt ahol végre együtt lehettünk. A próba apropója pedig nem más volt mint, hogy június 29
2020. június 08. hétfő
Társulatunk a VSG Táncszínház abban megtiszteltetésben részesült, hogy a NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ kuratóriuma által kiválasztott mintegy 150 művész között részt vehet a "KÖSZÖNJÜK MAGYARORSZÁG" pályázatban. A pályázat kettős célú
2020. május 22. péntek
Társulatunk a karantén fokozatos feloldásával lassan újra életre kel. A járvány ideje alatt elmaradt előadásaink egymás után kerülnek vissza a partnerintézmények őszi/téli műsornaptáraiba. Sőt szinte a csodával határosan 
2020. május 01. péntek
Társulatunk sem mentesül annak mindennemű terhe alól amelyet a karantén tétlensége okoz. A díszlet és a jelmez a raktárban, a stábbusz az udvarban, a társulat tagjai pedig otthonukban várják, hogy újra elindulhassunk önökhöz
2019. november 27. szerda
A Szépség és a Szörnyeteg november 13-i BP-i bemutatója óta a társulat már sok helyen járt. Hódmezővásárhely, Makó, Körmend, Kerepes és Bicske után csak 2019. december 31ig még további 14 előadás vár a VSG táncművészeire. A
2019. június 20. csütörtök
A vártnál is nagyobb az érdeklődés a SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG iránt. Művelődési Intézmények mellett Színházak is érdeklődnek a legújabb előadásunkról amely már rendelhető. Örömünkre szolgál, hogy már több mint 20 bemutatót
2019. május 30. csütörtök
2019 őszétől már új stábbusz szállíthatja a mesedarabokat és a társulatot. A nagy és kényelmes jármű lehetőséget biztosít, hogy az eddiginél is nagyobb és látványosabb díszleteket használjunk. Novembertől pedig elkezdődik a
2019. május 29. szerda
A Müpa Fesztivál Színházának színpadán is sikert aratott a Pöttöm Panna. Társulatunk idén 10éves, így egy születésnapi ajándék volt ezen a csodás helyszínen játszani, volt valami, ami azonban itt sem változott meg a megannyi
2019. május 20. hétfő
Idén 10 évesek lettünk. És amellett, hogy minden előadás amelyet gyermekeknek játszunk egy ajándék, mégis különleges élmény, hogy a Pöttöm Pannát a Müpában is bemutathatjuk. Köszönjük nektek kedves művelődésszervezők, kedves
2019. március 08. péntek
https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.ovtv.eu%2Findex.php%2F2...
2019. január 25. péntek
A VSG Táncszínház 2018-ban szlovákiai/felvidéki turnéján összesen 35 alkalommal, a magyarországi Művelődési Házakban és Színházakban 33 előadáson játszotta mesedarabjait. A tavalyi sikernek és a társulat egyre növekvő
2018. december 26. szerda
Minden kedves partnerünknek, nézőnknek Boldog Karácsonyt és sikeres, kreatív Új Esztendőt kívánunk! VSG Táncszínház
2018. november 18. vasárnap
Társulatunk a múlt héten rekordot teljesített azzal, hogy 2 országban, 5 helyszínen ill. 5 nap alatt összesen 7 előadást tartott. Telt házak, nagy siker és szeretet kísérte Pöttöm Pannát és az Ólomkatonát is. Jövő hét hétfőn
2018. november 04. vasárnap
A tavalyi "A Varázsszekrény Meséi"előadássorozat sikere után idén is külföldi turnéra indul a VSG Táncszínház. Ezúttal a nagyobbaknak szóló Pöttöm Panna, Csipkerózsika és Rendíthetetlen Ólomkatona előadások is
A 2017-18as felvidéki turné egyik előadásán...
2018. szeptember 02. vasárnap
Társulatunk a múlt évadban A TÖBB MINT 60!!- MAGYARORSZÁGI ELŐADÁS MELLETT a felvidéki CSEPEREDŐ pprogram vendége volt. Kassától egészen Pozsonyig összesen 21 alkalommal nézhették meg a legkisebbek és szüleik a
A Rendíthetetlen Ólomkatona újra műsoron!
2017. július 20. csütörtök
Táncszínházunk igen sikeres évadot zárt júniusban. A Csipkerózsika gödöllői , Királyi Kastély-béli előadása méltó lezárása volt az évnek, amelyben egy sikeres premier, televíziós szereplés, több mint 70 előadás, és egy
2017. április 23. vasárnap
Babaszínházunk 4perc 44mp-től az M1 Család-Otthon magazinjában az alábbi linken megtekinthető: http://www.mediaklikk.hu/video/csalad-es-otthon-2017-04-23-i-adas/
2017. április 23. vasárnap
A CSIPKERÓZSIKA budapesti előadása után közösségi oldalunkon egy kedves nézőnk méltatta az előadást. Köszönjük! :) <iframe src="https://www.facebook.com/plugins/comment_embed.php?href=https%3A%2F%2Fww... width="
2017. március 17. péntek
Cikk a CSIPKERÓZSIKÁRÓL hétvégi óbudai előadásunk apropóján. Link:http://kulturkozpont.hu/amikor-a-mozdulat-mesel/
2017. február 26. vasárnap
"A Csajkovszkij-balett nagyhatású zenéjére épülő előadás egyébként olyan erejű volt, hogy a közönség figyelme szinte tapadt a színpadra." Proics Lilla kritikája a Spiritusz gyermekszínházi portálon társulatunk
2017. február 15. szerda
Társulatunk legújabb CSIPKERÓZSIKA előadása rendkívül sikeres, csak júniusig közel 40 helyszínen kötöttek le előadásokat az ország különböző kultúrális intézményeiben. A közönségsiker mellett rendkívüli büszkeség számunkra a
2017. január 18. szerda
Táncszínházunk legújabb zenés táncos meseelőadásának nagy a sikere. Már több mint 30 előadást kötöttek le az ország művelődési házai a Csipkerózsikából, de a társulat egy ausztriai turnéra is készül. A Csipkerózsika mellett
2016. november 18. péntek
Elindult a téli meseszínház előadássorozat. Már 3 sikeres előadáson túl vagyunk és további 14 bemutató vár ránk országszerte csak 2016-ban. Műsoron a "Táncoló játékok" babaszínházi előadásunk, a több mint 130
2016. november 04. péntek
A CSIPKERÓZSIKA megérkezett! November 6-án Csömörön a Művelődési házban 16órától felgördül a függöny, és megkezdődnek az izgalmak: Hogyan jár túl a király udvari bolondja az uralkodó eszén? Mit jósol a béka a királynőnek?
2016. október 17. hétfő
Az évad igen sikeresnek ígérkezik a VSG Táncszínház számára! Szeptembertől tavaszig már közel 30 szerződött előadás lekötve országszerte, és ez a szám csak egyre növekszik. Új előadásukkal a Csipkerózsikával már hamarosan
2016. július 27. szerda
A november 6-i premier előtt már lázas előkészületek folynak a Csipkerózsika táncmese próbáin. Ruhapróbák, fotózás, díszletek és kellékek pontosítása és persze sok-sok táncpróbával telnek a társulat napjai. Kautzky Armand
2016. június 24. péntek
Kedves közönségünk, tisztelt megrendelőink! A 2015-16-os évadban több mint félszáz alkalommal tapsolhattak nekünk a gyerekek Táncmese előadásainkon! 4 alkalommal játszottuk új felnőtteknek szóló táncszínházi előadásunkat, és
2016. május 13. péntek
Az interjúban a társulatvezető rendező/koreográfus a darabról, világképről, társadalomról és önmagáról vall. https://www.youtube.com/watch?v=1XhJ8RrKtK4&feature=share
2016. április 28. csütörtök
A VSG Táncszínház művészeti vezetője és koreográfusa tanította és koreografálta a táncbetéteket az Éless Szín legújabb zenés darabjában az április 29-én bemutatandó "Édes Teher"-ben! A szereposztásban többek között
2016. április 03. vasárnap
Mozgalmas hetek elé néz a VSG Táncszínház társulata áprilisban és májusban! A "Varázsszekrény meséi babaszínházi előadás bemutatója után az együttes művészei a Do You Know? immáron negyedik bemutatójára készülnek amely
2016. március 02. szerda
Ezúttal vidéken lesz látható a társulat már Budapesten is nagy sikert aratott egy felvonásos táncszínházi előadása a "DO YOU KNOW?"! A nyáron bemutatott művet így már negyedik alkalommal láthatja a közönség. Az
2016. január 13. szerda
Társulatunk 2016 márciusától egy új előadással már a 0-5 éves korosztályt is megszólítja! Az új, csecsemőszínházi darab címe: "A VARÁZSSZEKRÉNY MESÉI" A különleges előadásban klasszikus zene, tánc és minden egyes
2016. január 02. szombat
Tisztelt látogató! A VSG Táncszínház az új évben is üdvözli önt! Tekintse meg gyermek és felnőtt táncszínházi előadásainkat itt az oldalon, legyen nézőnk, vagy rendeljen a művekből amelyeket színházi bérletbe, fesztiválokra
2015. december 02. szerda
Mi lehet a titka a négy TáncMese előadás sikerének? Van e különbség felnőtteknek vagy gyermekeknek játszani? Betekintés a társulat kulisszái mögé! Mitől szeretik a felnőttek is az előadásokat? Elvisszük a táncművészetet a
A családi jelenet a "Do You Know?"-ban...
2015. december 02. szerda
Hogy fontos e egy alkotónak a társadalmi szerepvállalás? Hogyan mutatkozik ez meg az elkészült művekben? Hogyan teszi fel a kérdést a "Do You Know?"c. előadás ? Dekódolhatóak e a néző térről érkező válaszok?

mmm

2015. november 30. hétfő
2015. november 29. vasárnap
Évek óta tapasztaljuk, hogy az ünnepek közeledtével megnő a Rendíthetetlen Ólomkatona előadások száma! Idén csak decemberben 6 alkalommal is bemutatjuk az ünnepek kedvenc TáncMeséjét! És, hogy mi lehet a titok? Nem más,
2015. november 29. vasárnap
Óriási taps és csaknem telt ház! Így zajlott a"Do You Know?" táncszínházi előadás budapesti premierje az Átriumban! Az előadást megtekintette többek között a színház igazgatója Magács László, Fodor Antal neves
Te tudod?
2015. október 09. péntek
A társulat jelenleg a "Do You Know?" c. táncszínházi előadás budapesti bemutatójára készül! November 21-én 19 órára mindenkit várunk szeretettel az Átriumba, hogy a kérdést ott tehessük fel: "Te tudod?" VSG Táncszínház: "Do